Szilveszter és petárda, ne vesszen el kutyája!
A tűzijáték és petárdák által okozott fény- és hanghatások minden évben rengeteg kutya, és macska ijedtségét, szökését okozzák. Az ilyenkor megszökött kutyák az utcán kóborolhatnak sokáig (közben baleset is érheti őket), majd valószínűleg menhelyre kerülnek, de sajnos az is előfordulhat, hogy soha többé nem találják meg őket.
Ideje tehát felkészülni az év utolsó napjára, és a legtöbb kedvenc számára nem éppen kellemes ünneplésre. Az állatokat ebben az időszakban nyugtassák, és ne hagyják magukra, valamint ha tehetik, zárt helyen (lakásban, garázsban) tartsák őket, hogy ne tudjanak megszökni. Érdemes megvizsgálni a kerítést is, hogy van-e rajta olyan nagyobb rés, ahol esetleg kiférhet menekülés közben. Sok eb számára nem akadály a magas kerítés sem ebben az időszakban, ezért lényeges, hogy jól zárható helyre rendezzünk be neki meleg, biztonságos vackot.
Az állatkáinkat mindenképpen lássuk el olyan nyakörvvel, bilétával, mely a következőket tartalmazza: név, cím, telefonszám, mert ha kedvencünk elszökik, akkor ezek az apróságok sokat segíthetnek a hazajuttatásában.
A lakásban tartottak utolsó sétáját érdemes a várható zajoknál hamarabb letudni, de már ekkor is csak és kizárólag pórázon, nehogy egy-egy korai petárdától is megijedjenek!
A szilveszteri nyugalomról gyógyszeres segítséggel is gondoskodhatnak. Fontos, hogy emberi nyugtatókat ne használjon kutyája, macskája megnyugtatására, mert ez akár végzetes következményekkel is járhat! A kereskedelmi forgalomban több olyan, kifejezetten állatok számára készült nyugtató is kapható, amelyet ilyenkor felhasználhatnak(pl. Serene-um cseppek, tabletták, D.A.P. készítmények, Zylkéne tabletta, és a vényköteles Sedalin gél.. !
Ha kutyája, macskája mégis eltűnne Szilveszter éjjel, akkor az Állatbarát Alapítványnál, az állatorvosoknál érdeklődhet arról, hogy tudnak-e esetleg valamit róla, nem vitte-e be valaki, nem érkezett-e hasonló típusú kutyáról bejelentés?!
Ha mégis ellógott a négylábú kedvenc, kérjük e-mail címünkre (allatbarat@allatbarat.com) küldjenek a csellengő, kóborló cicáról, kutyáról fényképet, hogy honnan és mikor tűnt el, van-e valamilyen különleges ismertetőjele, valamint egy telefonos elérhetőséget! A bejelentéseket meghirdetjük!
Az ünnep alatt is várjuk hívásaikat a következő elérhetőségeken:
20/ 960-54-02 vagy 42/ 727-736
Az eltűnt, valamint az Állatbarát Alapítványhoz bekerült kutyák, cicák a www.allatbarat.com honlapon megtekinthetőek.
Békés Boldog Szeretetteljes Karácsonyt kívánok Bessy és saját nevemben minden olvasómnak segítőmnek támogatottjaimnak! =)
Hogy láthassátok az eredeti képet íme:
Utólag is nagyon sok boldog születésnapot kívánok kedves barátnőmnek! Legyen továbbá is szép életed és siker koronázza utadat! ;)
Nyírszőlősön találták a képen látható kutyákat. Kérjük aki felismeri őket jelentkezzen a következő elérhetőségeken:
42/726-524, 42/727-736
Látni fogjuk-e a holdfogyatkozást - avagy milyenek lesznek a meteorológiai feltételek?
Úgy tűnik, az országban zömmel kedvezőek lesznek a meteorológiai feltételek a holdfogyatkozás megfigyeléséhez: estére eltűnnek a gomolyfelhők az égboltról és keleten többnyire derült, másutt gyengén felhős időre van kilátás. A változó irányú szél gyenge lesz, de néhol teljes szélcsendre számíthatunk, a hőmérsékletek is kedvezőek lesznek: kora este 18-21 fok, míg a késő esti órákban 16-20 fok várható, így pulóver is elegendő lehet a megfigyeléshez.
Június 15-én a kora esti, esti égen hosszú idő után ismét teljes holdfogyatkozástfigyelhetünk meg - mindjárt olyat, amely a földárnyék közepén halad át, azaz ún. centrális fogyatkozás. Ennek megfelelően az árnyék a szokottnál is sötétebb lesz, viszont a nyári napfordulóhoz közeli időpontnak köszönhetően a Hold végig alacsonyan lesz látható. A jelenség kezdetén, a részleges fázisban még a horizont alatt lesz kísérőnk - olvashatjuk aMagyar Csillagászati Egyesület honlapján.
A fogyatkozás alatt nagyon szép égi háttér előtt láthatjuk majd a Holdat, hiszen az Ophiuchus (Kígyótartó) csillagkép legsűrűbb, a Tejútban húzódó részén jár majd, a Scorpius (Skorpió) és a Sagittarius (Nyilas) között. Ez, és a végig alacsony horizont feletti magasság kiváló lehetőséget ad tájképbe komponált, nagyobb látószögű felvételek készítéséhez is. Érdemes lehet hosszú expozíciós idejű és sorozatfelvételek, egyedi expozíciók készítésében is gondolkozni. Külön érdekesség, hogy a fogyatkozás közepén a Nap még csupán 10°-ra lesz a horizont alatt, így kis ügyességgel szép alkonyati, majd kékes hátterű képeket is készíthetünk.
A fogyatkozás időpont-adatai (nyári időszámítás szerint):
Részleges fogyatkozás kezdete: 20:23
Teljes fogyatkozás kezdete:21:22
A fogyatkozás közepe: 22:13
Teljes fogyatkozás vége: 23:03
Részleges fogyatkozás vége:00:02
Félárnyékos fogyatkozás vége: 01:01